Hírek

Tehetségeink – Móra Barbara

Móra Barbara

A nevem Móra Barbara, Árpástón élek és 15 éves vagyok, a Kemény Zsigmond Elméleti Líceum 11.A osztályos diákja. A szamosújvári iskoláról és a Téka Alapítványról néhány volt iskolatársamtól, illetve internetről szereztem tudomást iskolaválasztás előtt.

            Néhány évvel ezelőtt, az előző iskolámban volt osztályfőnököm bátorítására részt vettem kézműves tevékenységeken. Akkor tanultam meg a hagyományos festés alapjait. Akkoriban nem gondoltam volna, hogy a későbbiekben még nagy hasznomra válik. Viszont volt osztályfőnököm és a tevékenységet vezető tanárnő nélkül nem tartanák most itt. Az üvegfestést 2020 márciusában kezdtem el, és fejlődésemhez hozzájárult néhány tanárom és pedagógusom elismerése, akiknek szintén köszönettel tartozom ezért.    

            Eleinte ritkán festettem üvegekre, de jó elfoglaltságnak bizonyult. Majd elkezdtem gyakrabban, hobbi szinten művelni, és már nem csak üvegekre. Itt tartok jelenleg, a célom pedig az, hogy megmutassam, a hagyományos motívumoknak és mintáknak, akár modern formában, napjainkban is megvan a maga szépsége.

            Meg kell említenem, hogy nem kezdtem volna el ilyen gyakorisággal festeni, ha a márciusban kezdődött karantén nem lett volna, hisz így több időt fordíthattam rá. Számomra ennek is megvolt a jó oldala, és úgy gondolom, hogy minden rosszban a jót kell keresni.

Barbi munkáit meg lehet tekinteni a Facebookon, az alábbi linkre kattintva:

https://www.facebook.com/hajni.hajni.77

https://www.facebook.com/morabarbi

Az írás megjelent az Iskolai Történelmi Magazin augusztusi számában. A lapszám elolvasható az alábbi linkre kattintva:

https://iskolaitortenelmimag.wordpress.com/iskolai-tortenelmi-magazin-pdf/

Leave a Reply