Egyéb kategória

ifj. Felszegi Imre (3. oszt.) – Augusztus 20

Augusztus 20.-a Magyarország nemzeti ünnepe, az államalapítás és az államalapító I. István király emlékére, amit a Kárpád-medence legtöbb településén megünnepelnek. A nap egyben a magyar katolikus egyház egyik – Magyarország fővédőszentjének tiszteletére tartott – főünnepe.

            A hivatalos ünneplés Budapesten a Kossuth téren Magyarország lobogójának felvonásával kezdődik. Délután a Szent István bazilika körüli Szent-jobb körmenet következik, az ünnepnapot az esti tűzijáték zárja.

Más településeken, máshogy ünnepelve

            Esztergomban és Veszprémben Szent István- napi zenei fesztivált rendeznek. A Felvidéken ünnepi istentisztelettel, kenyérszenteléssel, koncertekkel, előadásokkal ünnepelnek. Erdélyben az ünneplés kulturális programokat, néptánctalálkozókat és ökumenikus zarándoklatokat tartalmaz.

            Az Egyesült Államokban több helyszínen tartanak Szent István-napi pikniket vagy más rendezvényt.

Augusztus 20.-a a történelemben

            Uralkodása idején István még augusztus 15.-ét Nagyboldogasszony napját avatta ünneppé: erre a napra hívta Székesfehérvárra a királyi tanácsot, élete végén ezen a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, majd 1038-ban ezen a napon halt meg.

Az ünnep dátumát Szent László király tette át augusztus 20.-ára, mert 1083-ban ezen a napon VII. Gergely pápával emeltették oltárra I. István ereklyéit, ami szentté avatásával volt egyenlő.

Az írás megjelent az Iskolai Történelmi Magazin augusztusi számában. A lapszám elolvasható az alábbi linkre kattintva:

http://tortenelmimagazin.com/wp-content/uploads/2020/09/3.-szam-1.pdf

Leave a Reply